NYUGATI HÍRLEVÉL
független elektronikus újság

Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661

31. szám 2001. július 10.

Különkiadás
Kossuth szobor avatás alkalmából
az Egyesült államokbeli két magyar településrôl
ÚJBUDÁRÓL ÉS ÁRPÁDHONRÓL

IOWA

Algona

Iowa államban Kossuth megye (County) ez évben ünnepli alapításának 150-ik évfordulóját. Akkoriban gyakran híres emberekrôl neveztek el amerikai településeket, illetve megyéket, így részesült ebben a megtiszteltetésben, az az idô tájt már Amerika szerte ismert szabadságharcos Kossuth is. Kossuth County megalakulásának hivatalos dátuma 1851 január 15-e közel egy évvel megelôzte Kossuth amerikai látogatásának idejét. Minthogy Iowa s a környezô vidék akkor még lakatlan terület volt, maga Kossuth Lajos nem járt ott amerikai látogatásakor.

A Kossuth megyei hatóságok teljes méretû bronz szoborral emlékeznek névadójukra, amit 2001 július 13-án avatnak fel. Az Egyesült Államok harmadik álló alakos Kossuth szobra a megye székhelyen, Algona városban, a megyeháza elôtt lesz felállítva.

A szükséges anyagiakat fôleg adományokkal fedezték. A szponzorok többsége a helybeli lakosok, iparosok, vállalatok voltak. Egyéni akcióval az amerikai magyarság is hozzájárult a szobor költségeihez, de nem Kossuth Countyból, ahol csak egy magyar családot tartottak számon, hanem más országrészekbôl, Cleveland, Connecticut, Denver, Los Angeles, Louisiana, New York, stb. magyarjai küldtek a hozzájárulást. A szponzorok neveit emléktéglák jelzik, melyek szobor elôtti teraszt alkotják.

A leleplezési ceremónián az amerikai valamint a magyar himnusz hangzik majd el Harmincnegyedik USA katona zenekar elôadásában.

Az ünnepségen a hivatalos Iowa állambeli személyiségek mellett több amerikai magyar szervezet képviselteti magát, s többek között Jeszenszky Géza magyar nagykövet mond ünnepi beszédet.

Kossuth megye e jeles eseményérôl szép kiállítású bulletint adtak ki a szobor képével a címlapon.

Hamarosan a Kossuth honlapon http://hungary.ciw.edu/kossuth/index.html megjelentetik a szoboravatással kapcsolatos képek és hírek.


ÁRPÁDHON, LOUISIANA

ÁRPÁDHONI HAGYOMÁNYNAP
ÖREGEK ÜNNEPLÉSE

Bika Julianna és Papp László közös írása

Thank you for preserving your Hungarian heritage! Ezzel az angol nyelvû felirattal várták a környék 75 éven felüli magyarjait a Louisiana állambeli Árpádhon Kulturális Egyesület lelkes tagjai.

Az 1896-ban alakult Árpádhon magyar településre északi államokból: ohioi és pennsylvaniai favágók, bányászok jöttek a Charles Brakenridge fûrésztelepre dolgozni, annak reményében, hogy a kivágott fák helyére eperföldeket telepíthetnek. Brakenridge szállást és jó hitel lehetôséget ígért. Bruskay Gyula, Zboray Tivadar és Mocsáry Ádám volt az elsô három telepes, akik buzdították északi társaikat is az olcsó déli föld megszerzésének lehetôségével. Hiszen zsigereikben élt a föld szeretete és a magyarok kaptak az alkalmon, amely megszabadította ôket a nehéz ipari munkától.

Mivel az elsô telepesek 1896-ban jöttek, a települést a honfoglalás emlékére Árpádról nevezték el. 1900-ban 17,1910-ben már 65 magyar család telepedett le a környéken. A kezdetben fûrésztelepen dolgozó munkások kölcsönbôl vásárolták a földet.

"500 tallér évi tiszta hozomány, egy aker szamócából jó évben a magyar gyarmaton Louisiánában ! . A legnagyobb magyar gazdasági egyesület a Nagy Amerikában az Árpádhoni" -. Így szólt 1910-ban a hirdetés a clevelandi Szabadság újságban.

A telepesek nehéz munkája meghozta gyümölcsét , egyre többen hallottak sikerükrôl. 1912-ben alapítják kétnyelvû újságjukat az Amerikai Magyar Kertészlapot. Ezidôtájt alakulnak a katolikus és református közösségek, s megépül a két a templom is. Elsôként 1908-ban református templom építéséhez fogtak a Brakenridge Fûrésztelepi kölcsönbôl, s 1915 március 15- én avatták fel a ma is álló épületet. Itt több mint ötven évig csak magyarul folyt az istentisztelet. A templom temetôje az amerikai magyar emlékek egyik fontos ôrzôje. Többek között itt található a falu bábájának, Bika néninek a sírja, róla neveztek el egy sort a reformátusok örök pihenôjében. A mintegy félezer magyar sír felirata izgalmas etnográfiai tanulmány. A feliratok arról árulkodnak, hogy a telepesek többsége Északkelet Magyarországról vándorolt ki Amerikába, de találni itt marosvásárhelyi születésûek nyughelyét is. A névváltozások a legszembetûnôbbek, az amerikai olvasztótégely egy fejezete tudná csak elmagyarázni, hogyan lett Császárból Choucer, Szabóból Taylor, vagy Királyból King.

A Szent Margit templom építését a katolikusok Juhász József és felesége adományából 1910-ben kezdték el. A húszas években mind a két templom mellé közösségi épületet emeltek .

Kezdetben a magyarok csak magyarokkal házasodtak, s nem igen tanultak meg angolul, ami a környék nemtetszését váltotta ki. A magyar családok száma 1935-re 200-ra emelkedett, ekkor összesen 1500 ember élt Árpádhonban.

A telep története nem lenne teljes Alex Bartus református lelkész említése nélkül. A tiszadobi szegény részesbérlô családból származó fiatalembert a falu küldte el tanulni a Bloomfield College and Seminary, Bloomfield N.J. teológiára. Alex Bartus 1921-tól negyvenhat éven át látta el lelkészi feladatát a magyar településen s Árpádhon papja, iskolaigazgatója, tanítója, az epertermesztés és a helyi földmûvelés, a környezetvédelem oktatója, egyszóval az egész település életének erôs kezû vezetôje volt. Ma már a falu idôsei tudnak csak magyarul, akik többsége tôle, a strawberry preachertôl, az Árpádhoni eper-farmer prédikátortól tanulta meg a magyar nyelvet. Az Amerikai Magyar Alapítvány a nyolcvanöt éves korában elhunyt Alex Bartusnak 1977-ben poszthumusz kitüntetést adományozott.

A Kropog család katolikus, a testvérekbôl még hárman élnek a faluban, ôk nehezen ugyan, de még beszélnek magyarul. Szüleik egymás között magyarul beszéltek, a gyerekek a Szabadság újságból, vagy egy-egy kalendáriumból tanultak olvasni, hiszen az ô idejükben még angol nyelvkönyvük sem volt, nem hogy magyar. Kropog Sándor a hetvenes években a magyar iskola megszervezésével páratlan érdemeket szerzett, amikor magyarországi tanárok meghívásával öt esztendôre fellendült Árpádhonban a magyar nyelvû oktatás. A jelenlegi Los Angeles-i konzul Galántai Ambrus volt az egyik tanár.

1935 után a falu hanyatlásnak indult, amikor a fûrésztelep megszûnt és a Hammond és Baton Rouge között épült vasút is elkerülte a települést. A közeli Albany város vonat megállója köré gazdag kereskedelmi központ épült, mely elszívta Árpádhon lakosságát. Ma összesen mintegy háromszáz magyar leszármazott él a telepen, a két templomban már csak angol nyelvû szertartás van. Ugyanakkor az Árpádhoni Kulturális Egyesület lelkes tagjai lehetôségeik szerint a legnagyobb erôfeszítéssel védik s próbálják megtartani gyökereiket. Ünnepeikre az asszonyok magyar ételekkel csalogatják a település látogatóit.

A faluban az eperbor pincészet nemrégen megszûnt, de egy kolbászüzem mûködik, sôt egy magyar cukrászda is nyílt.

A település öregjeinek tiszteletére a hagyományôrzô ünnepséget évente megrendezik, evvel hódolnak a 75 éven felülieknek magyarságuk és magyar hagyományuk ápolásáért. Százegy hetvenöt éven felüli személy él még az Egyesült Államok legnagyobb magyar földmûvelô településén a louisianai Albany melletti Hungarian Settlement-ben, vagy annak környékén. Az idén is a már hatodik napja tomboló "Allison" trópusi vihar ellenére negyvenen felül jelentek meg az öregek, s több mint százan voltak együtt az. ünneplôk.

Minden felköszöntött kapott egy díszoklevelet, amelyben ez áll: "Hungarian Heritage Day Honoree 2001-06-10, Arpadhon Hungarian Settlement Cultural Association - Striving to preserve our heritage". Egyik oldalon a földieper, a másik oldalon az ôszi szüreti mulatság jelképei és egy arany pecsét látszik a kitüntetô diplomán.

A 88 éves Elizabeth King elmondta, hogy heten voltak testvérek és még négyen élnek. A szüleitôl tanult magyarul, hol angolul, hol magyarul beszélgettek. Az ünnepségen magyar énekek következtek, vidáman, bár meglehetôsen hamisan, énekelték a magyar énekeket, míg a történész Victoria Mocsary próbálta diktálni az ütemet. Helen Nyéki így énekelte el a "Részeg vagyok rózsám mint a csap" kezdetû dalt:

"Darling I'm so drunk, just look at me
I've had a lot of beer and wine it's plain to see
I can't go home, dear my legs won't carry me
So let me spend the night right here, in your sweet company -
Haza mennéék hej de nem tudok,
Reggelig Róózsáám Náálad maradok."

Sue Martin a Kulturális Egyesület elôzô elnöke magyar ruhájában vidám cajun zenét pengetett, félórával elôtte még csárdást járt. Majd magyar tánccal körbejártak. Cajun, magyar és amerikai kultúra keveredett vidám egyvelegben. A hivatalos köszöntôt James King, az ez idei elnök mondta, az ünnepi beszédet pedig Dr. Gergátz István, a New Orleans-i tiszteletbeli konzul tartotta. Végezetül egy amerikai dal: "God bless America, my home, sweet home" fejezte be az ünnepséget.

Ezeknek az embereknek Amerika a huszadik század viharaitól mentes, boldog életet adott. Egészséges, nyugodt öregséget és hosszú életet kaptak az Új Világtól.


IOWA

ÚJ BUDA NYOMÁBAN

Sztáray Zoltán írása

Talán negyedszázada is van már, hogy az egyik New York-i magyar könyvkereskedésben rábukkantam Ács Tivadar - Kossuth papja - New Buda címû, Budapesten 1941-ben kiadott könyvére. Jó néhány, a Kossuth-emigrációról szóló könyvet, tanulmányt olvastam el már odahaza is, de Új Budáról addig semmit sem tudtam. A könyv ama oldalai keltették fel az érdeklôdésemet, amelyek Kerényi Frigyes Új Buda-i tartózkodásáról, majd tragikus haláláról szóltak. Kerényit valahogy a magyar irodalom kitagadottjának véltem és vélem még ma is. Ezért izgatott az a kevés, amit Ács Tivadar némi bizonytalansággal megírt felôle. Érdekes alakja ô az irodalmunknak, történelmünknek. Német származású, német anyanyelvû családból való. Magyarul talán csak kamaszkorában tanult meg, mégis egyetemi hallgatóként már magyarul versel, s néhány esztendô múlva Eperjesen Petôfivel, Tompával kél költôi versenyre az ismeretes, Erdei lak megéneklésével. Részt vett a szabadságharcban, majd 1850 végén nekivág a világnak s New Yorkban köt ki betegen a viszontagságos hajóút után. Hozzá írta

Tompa a Levél a kibujdosott barátom után címû versét:

Ki messze, messze vagy, kinek hajója már
A zúgó tengeren remélve küzdve jár,
Vagy a boldog világ elôtt horgonyt vetett:
Egy-két szót jó barát, hadd szóljak még veled.

Kerényi még Eperjesrôl ismerte Újházi Lászlót, a sárosi fôispánt, Új Buda alapítóját. New Yorkból St. Louison át indul utána Iowába. Talán 1851 nyarán érkezhetett meg. Neki sem lehetett ideje lerakni az általa elfoglalt földön egy új gazdaság alapjait. Világéletében vékonydongájú volt, ez év végén - úgy tudja Ács Tivadar - az Újházi-tanyán feküdt betegen. Azután nyoma vész, mint költôi versenytársának, Petôfinek. Semmi biztosat ezentúl nem tudunk felôle. Ács Tivadar azt írja, egy ideig még Új Budán maradt, majd az idôközben Texasba költözött Újházi László után indult volna. Ács szerint az esô és a hideg ellen útközben egy faszénégetô bogsában menedéket keresve, halálra égett. A zsebében mindössze az útlevelét találták volna meg. A hazai lapok valamikor csak 1852 nyarán adtak hírt Kerényi haláláról, inkább csak az eltûnésérôl.

Elôbb arra gondoltam, valahol Texasban, Austin és San Antonio között kellene kutatnunk Kerényi után, ám késôbb rájöttem, a texasi útja csupán legenda lehet. Kerényi Frigyes után - ha ennek csupán egy cseppnyi eredménye lehetne - Iowában, az egykori Új Buda tájékán volna érdemes kutatnunk.

Új Buda: a nagy magyar álmok egyike. Az egykori komáromi kormánybiztos, Újházi László és Kossuth Lajos emigrációs tervezgetésének tárgya. Új hazát teremteni, ha csak ideiglenesen is, az amerikai "szabad státusokban" a számûzött magyarságnak. Különbözött az elképzelésük. Újházi határozottabb és talán szerényebb volt, megelégedett volna egy magyar településsel, Kossuth egy egész amerikai státusra, államra gondolt. Késôbb pedig attól tartva, hogy az állandó letelepedéssel a haza felszabadítására szánt emberanyagát veszítené el, elvetette a gondolatot. Ismétlem, Újházi szerényebb volt, de a tettek embere. Ahogy 1849. december 16-án számos emigráns társával, családjával a Hermann nevû gôzhajón megérkezett New Yorkba, menten munkához is látott. Lehettek kecsegtetô reményei. Amerika népe ünnepelte az eltiport magyar szabadságharc hôseit. Járt Washingtonban az elnöknél is. A New York-i tartózkodása nem volt bosszúságoktól, kényelmetlenségektôl mentes: az emigráns magyarok akkor se nagyon fértek össze. 1850 nyara elején indultak útnak az akkor még foglalatlan földekben bôvelkedô, amerikai középnyugati tájak felé. Iowa déli részén, a Thompson folyó partján állapodott meg a kis csoport. Talán nemcsak azért, mert itt szinte végeláthatatlan szûz földeket találtak.

Ahogy engem, feleségemet, Nórikát is izgatta Új Buda és az is, hátha valami nyomot találunk Iowában Kerényi Frigyes után. Így indultunk el jó néhány esztendô múlva az egykori Új Buda helye felkutatására. A New York-i legnagyobb közkönyvtárban számos egykori iowai térképre találtunk. Olyanokra is, amelyeken szerepelt Új Buda, némelyeken pedig csak a Hungarian Settlement - magyar település - megjelölés. Ez utóbbiak meglehetôsen pontatlanoknak tûntek. E térképek másolataival, Ács Tivadar említett könyvével indultunk el a felfedezô útra azzal a büszke, ám egyúttal szomorú tudattal, hogy századunkban magyar még nem kereste az egykori település nyomait. Chicago és Des Moines irányából közelítettük meg autóval Iowát, De Wittnél keltünk át a Mississippin. Valamivel északabbra hagytuk el a folyamot, mint Újháziék annakidején. Ôk Burlingtonig hajóval mentek, ott szálltak partra. Délnek fordulva igyekeztünk követni az útjukat.

Ahogy közeledtünk a térképen megjelölt Decatur megye felé, nem volt nehéz rájönnünk, mi állította itt meg Újháziékat. Bármerre néztünk, észak-magyarországi táj tárult elénk. Magyarországon a Garam és a Bodrog vidékétôl északra megszólalásig hasonló vidéket találunk. Iowában legfeljebb a magyar középhegységek hiányzanak. Nem kétséges, a Thompson folyónál megtorpant Újházi László szeme elôtt a nemrégiben elhagyott felvidéki völgyek rémlettek fel. Valóban, a Thompson folyó megszólalásig hasonlít a Bodroghoz: ugyanolyan széles, a medre éppen olyan sekélyen vágódik be a talajba, vize ugyanolyan csendesen hömpölyög és majdnem hihetetlen, de a partját is ugyanazok a fák, cserjék szegélyezik, akár amazét. Nem csodálkoztam, egykori kitûnô földrajz-professzorom, Teleki Pál tanításaiból tudtam, Iowa növényföldrajza majdnem azonos a magyarországival. Persze, nem ok nélkül, hiszen valamely terület növényvilágát elsôsorban a klíma és a talaj minôsége határozza meg. Különösen ott, ahol az ember a természetes tényezôket még nagyon nem változtatta meg. Az iowai évi közepes hômérséklet ugyanaz, mint a magyarországi, mindkét területen nagyon meleg a nyár, hideg a tél. Ugyanannyi csapadék jut itt is, ott is. Még az esztendei elosztásuk is hasonló: esôs a tavasz és a késô ôsz. Majdnem azonos az évi napfénymennyiség, a tengerszint feletti magasság is. Nincs sok különbség a talaj összetételében. Legfeljebb Iowában hiányzanak a kötetlen homoktalajok.

Nem csodálkoztunk hát, hogy a Thompson folyót szegélyezô kis galériaerdôben fûz-, nyár- és égerfát találtunk a víz közelében. Bodzát, mogyoróbokrot, eperfát, akácot távolabb. Amerikában itt láttunk elôször az alföldi homokon annyira gyakori királydinnyét. A csalitos részekbôl szarvasok, ôzek ugrottak meg s bôviben láttunk itt nyulat, fácánt, foglyot, szürke vadgalambot, gerlét.

Kora délután érkeztünk meg az egykori Új Buda környékére. Még New Yorkban hallottuk, hogy Decatur megyében, Leon nevû városkában még élhetnek az egykori magyar telepesek leszármazottai. Magyarok után kutatva legelôbb a telefonkönyveket böngészi át az ember. Bizony, idôbe telt, amíg végre az elsô magyar névre leltünk: Mrs. Lena Varga. Perceken belül csengettünk az ajtajánál. Idôs, megnyerô külsejû, barátságos arcú hölgy nyitott ajtót. Bemutatkoztunk, elmondtuk, az egykori Új Buda-i magyar telepesek nyomát keressük.

Njú Buda - igazított ki bennünket a csak angolul beszélô hölgy -, mi így mondjuk, Njú Buda. Azután csakhamar kiderült, jó helyen járunk és kicsoda a kilencvenedik születésnapját nemrégiben ünnepelt hölgy: a szabadságharcos Varga Ferenc István nevû fiának az özvegye, az Iowában nagy tekintélyre szert tett Varga István második, amerikai származású felesége. Elmondta, a férje tizenöt évvel korábban halt meg és ha még élne, akkor most éppen száz éves volna. Mindez egyezett azokkal az adatokkal, amelyeket Ács Tivadar könyvében találtunk.

Érdeklôdtünk az özvegytôl, tudja-e hol volt Új Buda? Kicsit bizonytalankodva válaszolta, Davis Citytôl északra, de már semmi nyoma sincs, a helyén csak szántóföldek találhatók. Ahogy beszélt Új Budáról, felragyogott az arca. Elmondta, igen jelentékeny helységnek ígérkezett, hogy postahivatala is volt s hogy a fôterét Kossuth Square-nek hívták. Említette, a férje réges-régen járt az apjával, Varga Ferenccel Magyarországon, s hogy onnan hoztak magukkal hazai földet. Férje halála után sok magyarnyelvû iratot, levelet talált és ezeket vejének, akinek ügyvédi irodája van a városkában, adta át megôrzésre.

De van nekem is valami emlékem, - állt fel Varga István özvegye és kereskedve az íróasztala fiókjában, egy selyemszalaggal átkötött irattartóból tenyérnyi megsárgult kartont vett elô. Ez nem magyarul van, de talán érdekli magukat - szólt: ezt a szöveget a férjem másolta le, azon a kis zacskón volt, amelybôl a Magyarországról hozott földet tették az apósom sírjába.

"A handful of nature soil

To quiet the heart's longing."

Magyarul: Maroknyi otthoni föld, hogy megcsendesítse a szív vágyakozását...

Maroknyi otthoni föld..., azt hiszem, Mrs. Varga megértette, miért szökött könny a szemünkbe. Az amerikai földbôl talán ezer meg ezer hold volt, vagy lehetett az Amerikába kibujdosott magyarok birtokában, de a maroknyi magyar hanttal tértek Iowában örök nyugovóra.

- Emlékszik-e még a környék lakossága az egykori magyar telepesekre, Új Budára? - kérdeztük az özvegyet?

- Persze, megmaradt a magyarok emléke nálunk - válaszolta -, hiszen ôk mások voltak, mint a többi telepesek. A magyarok iskolázott, mûvelt emberek voltak, a férjem is beszélt vagy fél tucat nyelvet, bankigazgató volt és a megye fôpénztárosa,

senki az itteni iskolákért nem tett annyit, mint ô. Ilyen ember volt az apja is, aki fôispán volt Magyarországon, meg Kossuth fôembere. Itt, Leonban pedig polgármester. Nem lehet ezeket a magyarokat elfelejteni! Más a helyzet Új Budával, ez nem állott fenn hosszú ideig, hanem talán csak néhány évig. A férjem említette, hogy a magyarokat nehéz volt összetartani. Nemigen tudtak egymással megegyezni, mindegyikük mást akart. A vezetôjük pedig..., várjanak csak hogy is hívták a vezetôjüket?

- Újházi László, - szóltam közbe.

- Igen, igen Újházi, - mesélt tovább az idôs hölgy - Újházi csakhamar elhagyta Új Budát. Mondják, kihantolta az ott eltemetett feleségét, szekérre rakta és elindult vele Texasba. Nem is jött többé vissza Új Budára. A többi magyar pedig szétszóródott. Nem voltak azok farmernek valók, tanult emberek voltak, akiket másutt is szívesen láttak.

Múlt az idô, de mi akár napokig is hallgattuk volna Mrs. Vargát, ám nem élhettünk vissza készségével, egyre fáradtabban ásta elô emlékeit. Megköszöntük a szíves fogadását, felvilágosítását, búcsúzkodtunk.

- De jöjjenek még vissza erre a környékre. Higgyék el, még sok nyomot találhatnak itt az egykori magyarokról. A könyvtárban, a levéltárban bizonyára sok minden akad még. Az is lehet, a vejemnél is, aki sajnos, most nincs itthon.

Késô délutánra járt az idô, a megyei levéltár már zárva volt, így csak a város könyvtárában keresgélhettünk Új Buda nyomai után. Több idôre lett volna szükségünk ehhez is, így csupán egyetlen érdemleges forrásra akadtunk Újházi egykori magyar települése felôl, amellyel addig nem találkoztunk és amelyet valószínûleg a Kossuth-emigráció kutatói sem ismernek: az 1915-ben S. I. Clark Publishing Company által Leonban kiadott "History of Decatur Country, Iowa" címû munka elsô kötetére. Ennek az V. fejezetében G. P. Arnold "About New Buda and the Hungarians" - magyarul: Új Budáról és a Magyarokról - címû tanulmánya található. A hat oldal terjedelmû, magyarok iránt nagy szimpátiával megírt tanulmányt idôközben már el is küldtem a Széchényi Könyvtárnak. Íme a magyarra fordított, figyelemre méltó szövege:

"Az 1848-as magyar forradalom egyike azoknak a buzdító eseményeknek, amelyek abban az idôben nagy hatással voltak egész Európára. Korábban Magyarország Ausztriával volt politikai egységbe kényszerítve, ám a magyarok követve szabadságvágyukat, ez alól meg akartak szabadulni. E szabadságharcban két személyiség tûnt ki: Kossuth Lajos, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke és Görgey, a hadvezetés géniusza. Kossuth kiváló szónok volt, bizonyos tekintetben párja nélküli a történelemben. A törökországi fogságában, szegényes körülmények között annyira mesterévé vált az angol nyelvnek, hogy mind az angliai, mind az amerikai hallgatóközönségét elbûvölte. Nem kisebb bírálója, mint Ralph Waldo Emerson, aki ez idôk legnagyobb szaktekintélye volt ezen a téren, mondotta, Kossuth birminghami beszéde a szónoklat legmagasabb régióiba tartozott. Kossuth amerikai körútja diadalmenet volt. Hiába volt szónoki sikere ilyen ragyogó, a büszke magyar hazafit ez nem elégítette ki: ô katonai beavatkozást szeretett volna elérni a magyar szabadság kivívásához és nehezteléssel volt tele, amikor látnia kellett, erre aligha van lehetôség. Kossuth kitartott elvei mellett a végsôkig: Milanóban talált menedékre. ( A szerzô itt téved, összecserélte Milanót Torinóval.) Kossuth hazájába soha nem tért vissza.

Ahogy vége lett a harcoknak, megindult a menekülôk áradata: Angliába és különösen Amerikába. Közvetítô állomásként Törökország szolgált. Kossuthot amerikai hadihajó vitte Angliába, majd Amerikába. New Yorkban óriási lelkesedéssel fogadták, majd Washingtonban vendégelték meg kíséretével együtt az amerikai kormány költségén az akkor igen elôkelô Brown's Hotelben. Beszédet mondott a Kongresszusban, ahol Webster külügyminiszter elnökletével fogadást adtak tiszteletére. A Kongresszus törvényben biztosította, hogy minden menekült magyar a bárhol található, még le nem foglalt földekbôl quarter sectiont (64 hektárt) választhat magának, ami után tíz évig adót sem kell fizetnie.

A Decatur County-beli magyar kolóniának Újházi, a Duna egyik erôdített szigetének, Komáromnak egykori kormánybiztosa, volt a vezetôje. A kormánybiztos és kísérete 1851 táján érkezett erre a vidékre. Akkor, amikor a Grand River Valley (Jelenleg a Thompson folyó völgye.) még szabad, lefoglalatlan és felméretlen terület volt. A településnek a kormánybiztos adta a nevét és ô volt az elsô postamester is a megyében. A postahivatal a Nine Eagles-i Allen Scott farmján volt. Scott korábban költözött erre a vidékre, egy idôben a Missouriból jött Thompsonnal és a Cainesvillebôl érkezett Péter Cainnal. Az Újházi felállította postahivatal elôtt a Missouri államban lévô Princetonig jöhetett csak erre a vidékre levél és kelet felé semmiféle híradási lehetôség nem létezett.

A kormánybiztos Újházi építtetett egy házat, eléggé érdekes formájút. Ez volt ekkor a környék legtöbbe kerülô hajléka. Emlegették felôle, hogy szokása volt kilovagolni a prérire, szemrevenni a vidéket és megjelölni, hol kezdôdik és meddig tart a magyar kolónia számára lefoglalandó terület. Mondják, hogy ebbe beletartozott a jelenlegi Davis City és az ettôl dél-nyugatra lévô vidék is. Felrémlett elôtte a megteremtendô hatalmas kolónia, ahol honfitársai békében élnek majd a csillagos-sávos lobogó védelmében. Ezt a rózsás szemléletû elképzelését megosztotta Pomutz György ezredessel, aki késôbb az eredeti tervnél is sokkal ígéretesebbet, nagyobbat dolgozott ki Új Buda részére. Ám ez már egy másik történet és róla késôbb lesz szó.

Újházi kormánybiztos családjával és Pomutz Györggyel 1853-ban Texasba, San Antonióba költözött. Újházi itt is maradt egészen öregkoráig és sohasem tért vissza szülôföldjére.

Pomutz visszajött Új Budára és egy Drahos nevû kultúrmérnökkel elkészítették a magyar település igen sokat ígérô tervét. A kitûnôen megrajzolt térképük mutatta az Egyetem teret, a Boehm utcát és a Kossuth teret. Minden olyan épületet, amelyre egy igazi városnak szüksége lehet. Pomutz ezredes e terv alapján adott is el házhelyeket. Néhány német család is csatlakozott a magyar településhez. Igyekezett telepeseket találni St. Louisban, mi több, még a New Jerseyben lévô Hobokenben is. Úgy tûnik, ha manapság élne, megérdemelné, hogy megszállott pénzembernek nevezzük. Voltak, akik ezért becsmérelték is, ám megnyerô személyisége, beszéde mindig meghozta számára a népszerûséget. Majdnem olyan jól beszélt angolul mint Kossuth és könyv nélkül idézte az ebben az idôben nagyon népszerû költôt, Byront. Alapos nyelvi mûveltsége volt: a magyaron kívül beszélt angolul, franciául, németül és még egy-két szláv nyelven. Magas volt, szôke, tekintélyes szakállal, bajusszal, göndör hajjal. Jóllehet, katonás tartása volt, de kellemes modorával mindig meg tudta kedveltetni magát. Ez volt Pomutz György ezredes az 1851-es évek végén.

Most érkeztünk el az amerikai polgárháborúban való szerepéhez, ami valóban kiemelkedô volt. Megírta az egyik brigád történetét is. A háború végén a cári udvarba nevezték ki konzulnak. Péterváron halt meg 1894-ben, mint amerikai fôkonzul. Görög szertartással temették el. Érdemes megemlíteni felôle, hogy az egyik amerikai újságcikk szerint néha a cári udvarban egykori amerikai ezrede tábornoki egyenruhájában jelent meg.

Az Újházi-Pomutz-féle álom a nagy Új Buda felôl talán nem is volt annyira reménytelen, mint azt valaki gondolhatná. Mások kezében, másféle szervezéssel talán Új Buda ma is virágzó helységgé vált volna.

Az ezredes halála után a pétervári amerikai konzulátus Washingtonban érdeklôdött a rokonai után, mert úgy tudták, egy igen jelentôs birtok maradt utána. Ezt látszott bizonyítani a hagyatékában talált, jelentôs városnak feltûntetett Új Budáról készült színes térképhez csatolt számos birtoklevél. Ám ebben az idôben a térképen szereplô Kossuth és Egyetem téren csupán a kukorica levelei hullámzottak az iowai szélben.

Valaki azt emlegette, hogy Újházi Texasból visszament volna Magyarországba s a nagy Deákkal munkálkodott hazája sorsa megjavításán. Azon a munkán, amelyet még ma sem fejeztek be, ám Deák államférfiúi képessége révén igen elôrehaladt. Cavour és Deák kortársak voltak, ám amíg Cavour álma, történetesen Olaszország egyesítése alkotmányos függetlenségben még életében megvalósult, Magyarország még ma is harcol ezért. Deák meghalt anélkül, hogy szíve-vágya teljesült volna. A legismertebb feltevés az, Újházi azután, hogy otthagyta Új Budát, Texasban talált új otthonra, ahol meglehetôsen idôs korában önkezével vetett véget életének. Nagyon valószínû, tartott kapcsolatot Deákkal és a magyar liberális körökkel, de akár Kossuth, soha nem tért vissza szülôhazájába, jóllehet ennek semmi akadálya sem lett volna. (Újházi László 1870-ben halt meg a texasi San Antonióban. Földi maradványait 1879-ben hazaszállították és a budaméri családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.)

Új Buda telepeseit nem szabad összetévesztenünk Magyarországból érkezô szláv népekkel, akik napjainkban szállnak partra Amerikában és a szénbányákban, az ipari üzemekben találnak munkát. Ez a régi magyar település iskolázott, képzett férfiakból állott, akik tisztséget viseltek Kossuth ideiglenes kormánya idején, vagy polgári hivatalokban, netán a hadseregben és akik egy új hazában számukra szokatlan körülményekre találtak. Megítélésünk szerint a magyar kolónia terve kudarcba fulladt, létszáma talán harminc, vagy negyven fô lehetett polgárháború kitörése idején. Késôbb pedig csak néhányan maradhattak Új Budán.

Egy másik magyarra, Varga Ferencre, aki igen jelentôs szerepet játszott Iowa történetében, százak emlékeznek vissza. Ô Kossuth egyik legbizalmasabb embere volt és a szabadságharc leverése után menekülnie kellett. Magát álcázva a legnagyobb titokban, hogy elkerülje Ausztria kopóit, Hamburgon és Anglián keresztül érkezett Amerikába, hogy Újházit kövesse Decatur megyébe. Itt élt, és itt is halt meg.

A magyar telepesek nem tudták megvetni a lábukat Iowában, hiszen csak néhányuknak lehetett valamilyen tapasztalata a gazdálkodás körül. Ismeretes, milyen tájékozatlansággal fogtak magához, még a szántáshoz is. Ahogy Újházi kastélyának utolsó gerendája is elenyészett, füstbe ment minden bizonnyal az a terv is, hogy Új Budából életképes település váljék. Az úttörô alapítók a sírjukban nyugszanak már és ami megmaradt utánuk, az nem egyéb, mint ennek a településnek a neve.

Az egyik legkiemelkedôbb tagja ennek a magyar kolóniának Varga Ferenc volt, aki igen korán érkezett Decatur megyébe és nyolcvanhárom éves korában halt meg 1902. október 5-én.

Varga Ferenc 1817. augusztus 8-án született a magyarországi Debrecenben. Édesapja az ottani református kollégium professzora volt. Szülôvárosában járt iskolába és 1840-ben szerzett ügyvédi képesítést. Nemsokára Nagybecskerekbe költözött, ahol a Kiss család birtokának volt a jogi képviselôje. Ennek a családnak tagját, Kiss Ernôt, végezték ki 1849. október 6-án. Ô 1840-ben, a szerbek és a románok véres lázadása idején tagja volt a rendfenntartó bizottságnak, amelyik hat hónapos mûködése során huszonhárom személyt ítélt el. Ez év januárjában a szegedi vésztörvényszéknek volt az elnöke. Azután, hogy ez a bizottság elvégezte a munkáját, Varga Ferencet alispánná választották Nagybecskereken. (Az 1840-es évszám vagy a szerzô tévedése, vagy pedig sajtóhiba. Ezek az események 1848-49-ben történhettek.)

Amikor a déli seregtestek ellenállása hiábavaló lett, Varga Ferenc a torontáli honvédtisztekkel átkelt a Maroson és 1849. augusztus 13-án Világosra érkezett, ahol a magyar hadsereg letette a fegyvert. Mintegy kétezer polgári személyt kísértek az orosz csapatok Kis-Jenôre. Közöttük volt, kocsin utazva Varga Ferenc és másik öt társa. Gyula mellett a kocsisuknak sikerült egérutat nyernie és Varga Ferenc a gyulai rokonainál talált menedékre. Itt sem volt biztonságban és nagybátyja tanácsára elôbb egy faluban húzódott meg, majd édesanyját kereste fel Hajdúböszörményben. Végül belátta, menekülnie kell és a négy hónapig tartó bujdosást megelégelve, az egyik unokatestvére segítségével sikerült egy más személy nevére kiállított útlevelet szereznie.

Vegyszerekkel szedte ki az útlevél eredeti tulajdonosa nevét és személyi adatait, majd Wágner Ferenc nevére és a maga személyi adataira hamisította. Ezzel a hamis útlevéllel érte el nehézségek árán Krakkót, ahol egy kiváló lengyel orvos segítségével új útlevelet szerzett és ezzel utazott Hamburgba, ahol csatlakozott számos menekült társához.

A német hatóságok csakhamar megelégelték e hazafiak vendégül látását, így a Schleswig-Holsteinban lévô Altonába ment, ahol 1851. január 1-ig maradt. Innen ment át Londonba Madarász Lászlóval, Majthényi Józseffel és más számos menekült társával. Errôl az idôszakról a következôképp számol be maga Varga Ferenc:

Itt hat hónapot töltöttünk minden háborgatás nélkül, szabadok, akár az ég madarai, várva, hogy valami majd csak történik és visszamehetünk a hazánkba. Ám be kellett látnunk, semmi reménysugár nem mutatkozott az égboltozatunkon és elhatároztuk, Amerikába megyünk. Madarász és Majthényi öt hónapot töltöttek Ostendében. Ide jött Madarász Vilmos nevû fia és Majthényi felesége a Tódor nevû fiukkal. Mielôtt hajóra szálltunk volna Anglia felé, negyven magyar szabadságharcos érkezett South Hamptonba Törökországból, valamennyi Bem egykori seregébôl Bissinger kapitány, igazi nevén Drahos Ernô parancsnoksága alatt. Drahos valamikor Torontál megyében volt ügyvéd és a szegedi rendfenntartó bizottság elnöke. Szegény társunknak nem volt elegendô pénze szállásra, így megosztottam vele a magamét. Néhány napot töltöttünk Londonban, majd istenhozzádot mondottunk Európának. Liverpoolban hajóztunk be a Manchester nevû gôzôsre Majthényivel, a fiával, Madarászékkal és Drahossal. A hajó kapitánya afféle felfuvalkodott fickó volt, így nem mondhatom, hogy az utazásunk kellemes lett volna. Huszonkét napba került, amíg átértünk az óceánon és ez alatt az idô alatt meglehetôsen veszélyes vihart éltünk meg. Végre, augusztus 13-án kikötöttünk Amerikában. Miközben nagy örömmel köszöntöttük az új országunkat, mély sóhajtással gondoltunk vissza hazánkra, kívánva jobb sorsra fordulását és semmivel sem éreztük magunkat jobban, mint bármelyik közönséges bevándorló."

Eddig tart az amerikai G. P. Arnold írásában Varga Ferenc beszámolója, aki ötvenkét esztendeig élt távol hazájától, amit csupán egyszer látogatott meg ez alatt az idô alatt. 1858-ban nôsült, a német származású Sanders Máriát véve feleségül, aki hét gyermeküknek adott életet. Egy fiúnak és hat lánynak. A fia, Varga István, sikeres és közismert üzletember volt Leonban.

Iowai látogatásunk során igyekeztünk megállapítani, hol is lehetett pontosan az egykori szabadságharcos magyarok menedékének vélt Új Buda. Leontól déli irányban fekszik Davis City. Minden jel arra mutat, hogy a két város között, valahol ott, ahol a jelenlegi 69-es országút keresztezi a Thompson folyót, kellett lennie Új Budának. A régi híd alatt szûkebb a folyó medre, sebesebb a folyása az egyik térkép szerint itt volt a "Davis Mill", a davisi vízimalom. Vajon az-e, amelyikrôl Újházi László az egyik levelében beszámolt? A Thompson folyó kanyarjában álmodhatták, építhették meg részben számûzött honfitársaink kényszerû otthonaikat.

Felgyalogoltunk az enyhén emelkedô lankára, hogy szétnézzünk, mit láthattak innen Újházi Lászlóék? Minden valószínûség szerint azt, amit Xantus János is leír egy 1854-ben kelt levelében: "Elôttünk fordult a Thompson folyó, élénk zöld fákkal, bokrokkal szegélyezetten, tôlünk balra csodálatosan szép tölgyerdô díszlett." Igen, mondtuk mi is, itt lehetett valahol Új Buda. Eltemetett magyar álmokon, magyar vágyakon tapodtunk. Igen, ide várták Újházi Lászlóék magát, Kossuth Lajost is...

Ács Tivadar könyve szerint ettôl a vidéktôl kezdve déli irányban, egészen Missouri állam határáig minden földet, sok- sok tízezer holdnyit a magyarok foglaltak le. Vajon maradt-e leszármazóik közül ezen a vidéken valaki is? Hol temethették el Kerényi Frigyest, ha egyáltalán sír jutott neki? Bizonyára érdemes lenne ennek utánanézni és talán egy szerény emléktáblát is megérdemelne Új Buda egykori helye, ahol a Thompson folyó éppúgy folyik, kanyarog, mint Tokaj felett a Bodrog...

Utóirat

Jóllehet a Kossuth County Iowában van és ott volt New Buda is, semmi jel nem mutat arra, hogy a két helyen annakidején élôk tudtak valamit is egymásról. Az is valószínû, hogy a szabadságharc után Iowa északi részén egy szál magyar sem élt, hanem az elnevezés kizárólag amerikai eredetû. A szabadságharc megítélése ugyan hasonló volt az amerikai vezetôk és az amerikai nép körében, ám amíg az amerikai hivatalosok nagyra tartottak Kossuthot és kiemelkedô fogadtatásban részesítettek, a bécsi kormány ellenében nem cselekedtek semmit. Ez a tény ismeretes volt az akkori amerikai népesség körében és visszatetszést is szült. Egyfajta "csak azért is!" alapon neveztek el Kossuthról megyéket. Lehetséges, hogy ennek az Iowa északi részen levônek korábban neve sem volt.

Abban az idôben a megye legdélibb részén levô Új Buda és az északi részén levô Kossuth County a Hold és a Föld közötti távolságban voltak egymástól.

SZZ


Copyright © Nyugati Hírlevél - 2001